Az én kenderem és a te kendered

Az én kenderem és a te kendered

A kannabisz legalizálása Európában

2024. szeptember 16. - KenderM

Te tisztában vagy azzal, mit jelent a legalizálás?

...és azzal, hogy mit jelent a dekriminalizáció?

Nos, Európában az utóbbi ami itt-ott működik. A legalizálás egyelőre Németországban oké. Ott is megkötésekkel természetesen, és egészségügyi célokra.

Hazánkban aktívan harcol pár számomra sjanos nem szimpatikus ember a legalizációért, de szerintem ez egyelőre ebben az országban szélmalomharc. A legalizációt természetesen nem vetem meg, sőt, elsők között volnék aki tesz érte, ha módomban volna úgy, hogy értelmét látnám. Nem a magam malmára hajtanám a vizet, mint itt Magyarországon egyesek. Van pár fiatal "lelkes" fazon az ismerőseim között, aki nagy hangon legalizál. vidókat készít, riportokat tol, hangosan és látványosan okoskodik, némi eredménnyel. 

Az eredmény annyi, hogy látja őket mindenki, - tesz erről a szoc. média, - igérnek és mutatnak fűt-fát, piszok jól festenek a vidók a tik-tokon, ezen az intelligens hírcsatornán, ahol folyik a hazugság, a gusztustalanság, természtesen okos dolgok is. De hazánk tisztelt és tiszteletlen lakosainak nem az okos és értelmes előadások a mérvadóak, hanem a látvány, a nagy hang, az igéretek, és a "de jó fej vagyok". Nos két ifjú "barátom" akik a begyemben vannak, no azok tolják rendesen az előbbi arculatot. Aztán nincs mögötte semmi. Kivülállónak úgy tűnik, harc folyik, de hirtelen és erős, mert beteg embereket is bevonnak ebbe az égész buliba. Úgy néz ki, hogy sok beteg meggyógyulna, ha legalizáná Magyroszág a magas THC tartalmú kannabiszt. DE! Ezzel van ennyi. A riportot készítő, szocmédián okoskodó a saját nevét hirdeti ezekkel a vidókkal, hisz egy-két fecske nem csinál nyarat. Főképp ebben az országban!

Igen, nagyon hatékony volna, és én is támogatom személy szerint, a marihuána legalizálást ebben az országban, de úgy látom, nagyon messze van ez még nekünk. Annyit látok, hogy 1-2-3 és sok ember hangoztatja a tutit, - ami nem volna rossz -  de ezzel van ennyi. 

Ha már azt elérnénk, hogy CBD-t használhatná boldog, boldogtalan hivatalosan, már akkor boldog volnék. Sajnos még a CBD is szürke zóna Magyoroszágon, holott az olaja már lassan mindenüt kapható. Kapható, de még itthon nem készíthető hivatalosan. A CBD virág pedig amiből mindez készül, hiába nem tiltott, hiába nyilnak egyre több üzletek Budapeten amelyek CBD virágot árusítnak, szóval a virág még mindig nem legális. 

Itt semmi sem leglis, csak a gyógyszer.

Ennek ellenére az a pár hangosan okos és "legalizáló" ember, aki a szocmédián keresztül tolja a nagy marihuána legalizációt, hűen "hiszik", hogy előrébb viszik a marihuána lgalizálását. Nem, sajnos nem viszik előre. Ennyivel nem, hogy a saját kis zsebüket tömik meg, mert ők a jófiúk, akik ugye mindent megtesznek a marihuána legalizációjáért Magyaroszágon. 

 

Kell nekünk a kannabisz legalizáció?

Egyszerűen kell. 

Jogosan kérded, miért?!

Nos, kell mert inkább egy gyógynövényt szívjunk, -  mégha pszihotróp, akkor is,  -  mint dohányt, Isten tudja milyen kotyvasz liqideket, és a cigiben található egyébb "rászoktató" anyaggal. Kannabisz még nem okozott rákot!! Sőt!! Inkább segít a betegség elviselésében, akár gyógyításában!

No és esélyes, hogy  sok alkoholista is felfogná, nem kell a májat és egyéb szerveket megölni egy kis lazításra vágyva. Kevesebb alkohol fogyna ez tény, (nem örülne  gazdaság), de kevesebb ember verné otthon a családját, kevesebben volnának agresszívek, kevesebb volna a családi tragédia, kevesebb ember menne elvonóra, (szabad helyek maradnának a pszihiátrián), a kannabisz fogyna, nem az alkohol. Míg az alkohol rombol, addig a kannabisz építen. Ha pszihotróp is, de aki szívja, nem lesz agresszív. Minimum nevetgél, vagy elalszik, tehát csendben van. Nincs konfliktus.

Kevesebb, lényegesen kevesebb gyógyszer fogyna. Jön a front, fáj  a fejed, a vérenyomásod ugrál, fájnak az izületeid, a gerinced a napi üléstől, a lábad fáj a napi állástól, végtelen a sor. Nem volna migrén, epilepsziás görcsök csökkennének, az öregek nem az orvosnál állnának sorba, talán több volna  mosoly is. Gyógyszer helyett egy két kis szívás kannabisz, és már boldogság. Fellélegzik a máj, nem kap mérget, fellélegzik az ember, jó a kedve. Csak a megfelelő beviteli módszert kellene megtalálni, és ennyi. Rengeteg betegség meggyógyulna rövidebb, vagy hosszú távon. A gyógyszeripar tajtékzana, tönkre is menne, de az ember megmaradna, rengeteg teher esne le a válláról. A sok rákos beteg könyebben viselné a kemoterápiát, - vagy nem volna rá szüksége - rengeteg ember szabadulna meg a nyugtató függéstől. Ez utóbbi a lakosság 80%-át érintené. Nem kellene altató, - hisz mindeki jó aludna - másnap nem kellene nyugtató, hogy elviseljen egy egész napot kedves embertársai között, el volna üzve a fájdalom. Sorolhatnám.

Kell a kannabisz legalizáció, mint egy falat kenyér!!! 

Nagyapámék nem szedtek gyógyszert, nem éltek full stresszben, bírták a munkát, 80-90 évig éltek. Itták a mákteát, szívták a kendert - minden extra finomítás nélkül, és jól voltak.

Mi ebben a stresszes világban nem nyúlhatunk természetes dologhoz egészsgégünk érdekében, mert ugye tilos a kabítószer kannabisz. Mert még sok esetben a köztudatban ez a hülye elültett kifejezés, és gondolat él. A kannabisz kábítószer. 

Nos nem a "kábítószerség" miatt nincs hazánkban kannabisz legalizáció. Kizárt. Nagyobb az esély, hogy gazdasági és politikai háttér húzódik meg ebben a fájó döntésben.

Mennyi pénztől esne el az állam, ha nem kellene a cigaretta, ha nem kellene az alkohol, és a rengeteg gyógyszernek csak egy része fogyna. Nem ülnének remegve az orvosnál a gyógyszerfüggő emberek, nem kellene elvonókúra, nem kellene befeküdni a pszihiátriára, esélyes,  hogy keveebb rákos beteg volna, és nem kellene őket folyamatosan gondozni.

Nem soroltam fel mindent. Sőt, szinte alig, hogy miért is kellene ez a kannabisz legalizáció olyannyira mint egy falat kenyér?!!

Aki nem tudja, hogy kell, annak hiába írok le oldalakat! Aki tudja, miben tud segíteni a kannabisz, annak nem kellenek oldalak. Annak elég annyi, hogy kell a kannabisz legalizáció, ebben a rossz irányba fordult, majdnem elveszett országban.

pe0e25ca54413c288945f856201465fb8.jpg

 

 

 

 

 

Azt mondja a szomszéd, kábítószer raktár lett a lakásom

A szomszéd, no az mindig, és mindent tud.

Úgy tudja, nem dolgozom, - mert napközben itthonról lát elmenni. Különböző időpontokban távozom itthonról, random, de ez nem tűnik fel senkinek, csak az, hogy hajnalban nem csattogok álmosan lefelé a lépcsőn, mint hajdan, jópár éve. 

Annó gyárba jártam, hajnal 3-4 között keltem, no ez tetszett mindekinek. Most, mivel évekig sikerült kialakítanom, hogy itthonról dolgozzam, no most aztán megállt az ütőér - ez a nő nem dolgozik. Mert ugye, csak gyárba lehet járni, a többi nem munka.

No mindegyis, azt mondják nem dolgozom, egye a fene. 

De az, hogy azt mondják, hogy kábítószer raktár a lakásom, no ez betette a kiskaput.

Adott a helyzet, hogy kenderrel foglalkozunk. Benne van a "foglalkozában" a kereskedés engedélye is, konkrétan  ebből élünk. (én már alig - alig), de ez senkit nem érdekel. Keresem a kibúvót, az új lehetőséget, de nem lelem.

Szóval kender termesztés, kereskedelem, ilyesmi zajlik. Hozzá kell tennem, hogy emeleten lakom, lakótelepen, itt mindeki mindent lát, hall (csak azt nem hogy 2 napja szarul vagyok, és nem tudok lemenni kajáért). No mindegy, szarul szoktam lenni néha, nagyon vacak az emésztőrendszerem és a vázrendszerem, nem ugrálok, ha nem érzem jól magam. Ilyenkor marad az internet társasága. (jobb nem lévén, sajnos)

Szóval kerül hozzánk mindenféle kender cucc, hiszen ki is kell próbálni, ha már eladja az ember, no meg az üzlet az üzlet, nem lehet nem kendert nem látni. 

Szóval mint írtam, néha szarul vagyok gyomorilag, meg ez a hülye idő már kikészít ami a Kárpát-medencét uralja, így bizony a "tiltott" CBD kender virágot szoktam szívni. Nem THC tartalmút, hanem a 0,2% alattit. Persze az erkélyen szívom, mert ugye hol a fenébe szívnám. Érezni is a jó kis kender illatot gazdagon, de nem gondoltam, hogy ez valakinek szemet szúr, pláne orrot. :) (pár éve 2 lépcsőházzal arrébb termesztett egy fazon THC tartalmú kendert, mikor véletlenül kigyulladt az egész, akkor tünt fel a sok hülyének, hogy mi is történik a szomszédban)

Szóval száll a füst, ami ugye kicsit túlzás, de az illat is elmegy ide-oda. Magyar ember erre mit mond? Kábítószerezik a szomszéd. Ugye a kender virága kábítószer ezen a sötét vidáken, no meg vadkender néven említik, mert fogalomzavarban szenvednek. A CBD virág és a magas THC tartalmú marihuána illata között van kis különbség, de tény, hogy aki sötét e téren, annak fű az fű, és kábítószer.

Nos, mikor a múltkor megdicsértem az egyik pletykás szomszédasszonyt, hogy extra szép az arca (úgy is volt), erre visszavágott kedvesen: hát dolgozok hajnaltól, meg nem szívok mindent össze-vissza az erkélyen mint egyesek. Nem vettem magamra, mert azt hittem majd eddig a pillantig, hogy nemcsak a hajnali munka a meló, az pedig eszembe sem jutott, hogy szívok "össze-vissza", hiszen nem is dohányzom. 

Ez a kis affér fel sem tűnt mindaddig, míg egyik idősödő, de nem öreges szintén szomszédasszony meg nem súgta bizalmasan, bizony nálam kábítószer lerakat lehet, mert minden este szívni a kábítószert - no ahhoz mennyiség kell. (ha tudná, hogy napközben is szívom)

Megállt bennem az ütő, -  te jóisten gyere le - én kábítószerezek itt lakótelepen egyedül? (persze tuti, hiszen CBD virágot a kutya nem szív a környéken, maximum valami laborvackot, Kristályt és ilyesmit) Aztán elhessegettem a gondolatot. Értelmes ember, aki kender termesztéssel foglalkozik Magyaroszágon, az biztosan nem tart a lakásában magas THC tartalmú növényt, virágot, mert ha netán ellenőrzik, akkor bukja az egész CBD üzletet, weboldalt, kereskedelmet, mindent. 

Szóval ma mégis elgondolkodtam. A lépcsőházi faliújságra írjam ki, hogy "lányok - asszonyok, emberek - férfiak",  én CBD virágot szívok, mert fáj mindenem és gyulladt, nem THC tartalmú kendert, vagy dugjam el a CBD virágot is mintha nagy bűn volna, - szüntessem meg a kabítószer raktárt -  és vegyek egy levegőszűrőt, aztán bent szívjak a szobában, mert a sötét de szép arcú környék kábítószeresnek titulál, tény, hogy majdnem szembe, nem is a hátam mögött.

Elgondolkodtató ez a fentebbi kis szösszenet, a fejben lévő sötétséggel kapcsolatban, a kábítószer fogalmával kapcsolatban, és a marihuána legalizációjával kapcsolatban. 

Ha Magyaroszág tiszteletlen kormánya engedne, és a környező, vagy európai országokhoz hasonlóan - csak legalább diszkriminálná a magasabb THC tartalmú kendert -  már világosabb lenne a sötét fejekben. A sok rákos beteg az embert ölő kemót jobban viselné, csökkenhetne a sok-sok fájdalom, nem volna szükség altatókra, sok esetben nyugtatókra sem. A rengeteg parkisonos ember jobban érezné magát, nem volnának fejgörcsök, izületi fájdalmak, egyéb görcsök, mentális problémák (bizonyos esetei), sorolhatnám. 

Hazánkban több ismerősöm küzd a THC legalizációjáért, amit véleményem szerint ez a kormány tutira nem enged meg. (másik pedig nincs). THC legalizációt mondok, nem diszkriminációt, - de hiába teszik.Ha a kender  diszkriminációja összejönne, -  nem kender legalizáció,- már akkor sok-sok ember nemcsak nem fájna, lehet nem is cigizne, pláne, nem inna alkoholt. 

De a THC tartalmú kender legalizáció még európa szerte is várat magára, nem még ebben a sötétben is világító országban. Akkor pedig mit akarunk mi legalizálni??

Mikor én kábítószer raktárral rendelkezem a lakótepi lakásomban, (CBD virág), hol van még akkor a THC legalizációja?? Komoly haladás volna a CBD virág legalizációja is, én már azzal megelégednék. 

De ahhoz, hogy fény gyúljon a fejekben, a sötétségnek is meg kellene szűnni (meg a gyógyszergyárak forgalmának csökkenni),  - utóbbival együtt járna a THC, vagy CBD legalizáció - és bizony nem volna annyi bevétel az állam kasszájába. (sem)

Kicsit eltértem a tárgytól, de uram bocsá', egyszer majd még erre is kitérek.

Most pedig itt bent a lakásban előkapom a vaporizátort, mert nem vagyok valami fényesen, és le kellene menni a boltba kajáért, mert "magad uram, ha szolgád nincs". (maximum én vagyok más szolgája)

dsc_0306_3.jpeg

 

Mi a különbség a THCV és a THC között?? A THCV is étvágycsökkentő?

A THC (tetrahidrokannabinol), és a  THCV (tetrahidrokannabivarin), kannabinoidok, amelyek köcsönhatásba lépnek a a szervezetünk endokannabinoid rendszerével, és kisebb, nagyobb pszihoaktív hatást váltanak ki.

Azt hinné az ember, hogy sok-sok közös vonásuk van, hiszen a nevük majdnem egy, de nem. Különböző molekulákból származnak, különbözőek a hatásaik, és különböző mennyiségben fordulnak elő a kannabiszban.

A THC, mint a kannabinoidok nagy része, CBGA-ból alakul ki, míg a THCV kialakulási molekulája CBVGA. Nagyobb dózisban a THCV a THC-hez hasonló hatást mutathat. De döntő fontosságú, bizonyíték van arra is, hogy a THCV alacsonyabb dózisban képes csillapítani a THC néhány kevésbé kívánatos hatását, amelyet a CB1 receptorok közvetítenek. Például a pszihoaktivitás, és a fokozódó étvágy.

Mint a kannabinoidok esetében a a THCV mennyisége a kannabiszban változó, genetika függő, de a termesztők mindent elkövetnek a növények keresztezésekor hogy megemelt THCV tartalmú növényt tudjanak létrehozni. 

A THCV a THC-vel szemben éppenhogy nem bódít, hanem inkább energiát ad, szinte felturbóz. A CB1 receptrotok gátló képessége miatt a THCV nagyon jó étvágycsökkentő, így az elhízás elleni küzedelemben egy fontos momentum lehet ez a kannabisz összetevő.

Az is kiderült, hogy a THCV magasabb dózisú adagolása befolyásolja a vércukoszint szabályozást, csökkentheti a szervezet inzulinrezisztanciáját. A THCV új, terápiás szer lehet a 2-es tipusú cukorbetegség esetében, mivel a vegyület javítja a hasnyálmirigy sejtek működését.

Jól dokumentált a THCV gyulladáscsökkent szerepe is, illetve az epilepsziás rohamok esetében kiváló görcsolódként működik a THCV.

Összefoglalva a THCV szintetikus előállítása igen fontos mozzanat, hiszen magában a kannabisz növényben minimális a THCV előfordulási aránya. Viszont fontos összetevő, mert a THC hatásaival szinte ellentétesen működve nem bódít, de számos pozitív egészségügyi hatást bizonyít.

thcv.jpg

CBD izolátum, terpsolat, mi is az?

A  CBD terpsolat egy CBD izolátumból készült tiszta kristályos termék, (por, kritály, viasz) melyet a CBD izolátumhoz adott terpének ízesítenek, szineznek.Tiszta, növényi eredetű termék, minimum 97%-os CBD izolátum, és természetes terpén hozzáadásával készül, utóbbit kannabiszból, vagy más botanikai forrásból nyernek. Nevét a az izolátum és a terpén egyesítéséből kapta. 

Sokan vitatják a terpsolátok hatását és a teljes sprektumú termékekhez képest, ami részben elfogadható. Tehát egy tejes sprektumú termék széles skálán mozog, (full kannabinoid tartalom, flavonoiok, klorofill, terpének), míg egy terpsolát mivel izolátumból készül csak terpénekkel dúsítva, így az eredeti társas hatás hiányzik. Viszont a terpsolát izolátum CBD tartalma olyan magas, hogy használat közben gyorsabban és erősebben hathat, mint egy full sprektumú CBD termék.

A terpsolátban jelen lévő pinén, mircén, levendula stb, mind magával hozza illatát és terápiás hatását.

Így egy jól összeállított terpsolát hatása lehet:

  • Gyulladáscsökkentő
  • Antibakteriális
  • Vírusellenes
  • Antioxidáns
  • Neuroprotektív

Szívható a terpsolát?

Igen, különböző modon szívhatod de ne számíts THC hatásraA CBD összes hatása, illetve a terpének minden hatása érványesülhet, de a THC bódulatát nem fogod érezni.

Hogyan hasznád a terpsolátot?

A terpsolát többféleképpen is felhasználható, beleértve a közvetlen fogyasztást étellel és itallal keverve. Íme a három legjobb módja a terpsolát használatának és élvezetének:

  • Keverheted turmixba, teába, gyümölcslébe vagy más kedvelt italodba. Fogyasztók tapasztalata alapján megállapították, hogy pl. reggeli italba keverve egy citrusos, narancsos ízt kaptak  Super Lemon Haze terpsolát használtával. A Super Lemon Haze ciitrusos íze kissé felvidít, felőpörget, tehát egy reggeli italba tökéletes választás,. 
  • Megszórhatod kedven salátádat, öntetedbe is keverhted, de akár levesbe, főzelékbe is. az a lényeg, hogy ételed, italod ízéshez passzoljon a domináns terpén.
  • Akár nyelv alá is tehetsz kis mennyiséget kedvenc terpénnel dúsított terpsolátodból, attól is függően, miyen napszak van, miyen hatást szeretnél elérni.(pl. este nyugtató hatású linaloolra van szükség, de  fájdalom estében is használhatod)
  • Krémjeidhez is keverheted, fájdalom, gyulladás, vagy csak kondició fenntartás végett. Természetesen megfelelő terpéntartalmat végy figyelembe.

A CBD izolátumok ezer fajtája létezik, többféle terpnnek keverve, többféle állaggal, így többféle felhasználási móddal, többféles hatással. 

Szépen, sorban jópárról írni fogok.

 

 

CBD kivonatok, CBD izolátum

Valamikor a messzi galaxisban, mikor  a CBD olaj bejött az országba erősen hirdettük, hogy csak a teljes sprektumú CBD olajat vedd, csak azt használd, merthogy abban benne van az összes kannabinoid, (a THC is) az összes terpén, egyéb hasznos anyagok, (krolofill, flavonoidok) amelyek nem vesznek el a kivonatolás során. 

Isten ments, hogy "pure" CBD olajat végy, mert az izolátumból készül.

Aztán fény derült arra, hogy a top márka CBD olajakból jópárban van izolátum. Ez úgy derült ki, hogy aki szedte, mást hatást érzett, mint hasonló konentrációjú, más márkájú termék esetén, illetve egyéb mellékhatások is előjöttek. No akkor a top cucc ment analitikára, és fény derült arra, hogy izolátum az alap összetevők egyike ,az lett felturbózva, hogy teljes sprektumú CBD olajnak tűnjön. 

Akkor volt a nagy felháborodás, hogy ez átverés, stb. Átverés is volt, mert nem midnegy, hogy teljes spertumú egy CBD olaj, vagy egy kivonat van feldúsítva.

Mindez 6 éve volt kb. Azóta betörtek a piacra a CBD izolátumok, a CBD shatterek, a CBD waxok, a CBD crumble és több egyébb új variáció.

Már nem probléma, hogy CBD izolátumot használsz, sőt, ajánlatos egyes szituáiókban.

Mi is az a CBD izolátum? Nos a teljes sprektumú CBD olaj, amiből hideg hőmérsékleten történő elválasztó eljárás soránkvonják a lipideket, növényi viaszokat. Az olajat ezek után újabb desztillációs eljárásnak vetik alá, és kivonják a terpéneket, a krolofillt, és a kevésbé jelentős kannabinoidokat. Egyéb szennyeződéstől is mentesítik az így nyert elegyet, majd a kivonatot egy apoláris eleggyel összekeverve melegítik, hűtik a CBD kinyerése érdekében. A kivotolás sorána egy kristályos anyagot kapnak amit vákumkemencébe helyeznek annak érdekében, hogy a maradék szennyeződések, és az oldószerek is eltávozzanak. Nagy vonalakban így készül a tiszta CBD izolátum.

Nos, kapod tiszta izolátumot, ami egy fehér por, felturbózva különböző terpénekkel, (akkor már nm fehér) ízes, illatos terpsolát lesz.

Kérded te, miért ez a sok herce-hurca? 

Nos azért, mert akár 99%-os CBD tartalmú izolátumot tudnak előállítani, amit te aztán oda és abba teszel, ahová szeretnéd. Felturbózhatod vele a CBD olajad, vagy a virágos cigidet, vagy vapo-ban is szívhatod. Egyéb hasznosítás is lehetséges. Ha terpénnel dúsított a fantázianevet viselő terpsolátod, akkor a jelzett terpén a dominás, klcsönhatásba lépve a pl. 99%-os CBD-vel. 

Így készül egy ütős cucc, amihez nem kell, hogy legyen THC tartalom, magában is üt. 

Írják is itt-ott, hogy ha nyelv alá helyezed, vagy szívod valamilyen módon, ülj le, mielőtt még nem magadtól ülnél le. 

Vannak a CBD izolátumokak is mellékhatásaik, jók és rosszak. 

A CBD olajok mellékhatásait kisebb mértékben hordozza a CBD izolátum is. Lehet szájszárazság, émelygés,emésztrendszeri problémák, vérnyomás esés, sorolhatnám.

Hátrány még a CBD izolátumesetében ha csak tisztán használod, hogy nagyobb adag kell belőle mint egy sima teljes sprektumú cuccból, persze nem akkor, ha 99%-os a töménység. Hiányozhatnak a terpének hatásai is, ha nem egy terpsolátról beszélünk, ahol ugye a terpének is pótolva vannak, nem kicsit. 

Előnye a CBD izolátumnak, hogyha olyan helyen vagy, élsz, dolgozol, ahol a THC minimális menniységben is tilos, akkor már jó a CBD izolátum. Ha THC érzékeny vagy, - mert van ilyen - akkor megint jól jön a CBD izolátum. Sok gyereknek pl. az izolátumot adják, mert félnek a szülök a THC-tól. Egy szorongó, depressziós betegnek is jobb egy CBD izolátum, mint akár a minimális THC tartalommal küzdeni a depivel, és a szorongással együtt.

Nos, így hirtelen ennyit a CBD izolátumról. Rengeteg verziója, töménysége, ízesítése, és állaga van. Talán egyszer, később abba is belefutunk

cbd-isolate.jpg

Gyógyszerfüggőség, szorongás megszüntetése, és a CBD

A  bezodiazepin alkalmazása a szorongás estében használt leggyakoribb gyógymód. Xanax, Frontin, Rudotel, Rivotril és társaik igen gyakori, divatos nyugtatók és vannak ezzel a hatóanyaggal működő altatók is, amihez nagyon könnyen hozzá lehet jutni, aztán nagyon könnyen hozzá lehet szokni. Így alakul ki a benzodiazepin függőség. Miután a hatások megszűnnek, az agy hipraktiv állapotba kerül, ami súlyos szorongási rohamokat eredményezhet.

Az adagot emeljük, és ez egy véget nem érő mókuskerék. Sokan tudják ezt, és mgpróbálják kiiktatni a mezodiazepint az életükből, de erősen addiktiív természete miatt komoly problémákkal néznek szembe.

Az emberek egy része nyitott a CBD (kannabidiol) használatával enyhíteni az elvonási tüneteket, viszont a cél az volna, hogy teljesen le tudjunk szokni ezekről a szerekről.

Mi azok a bezodiazepinek?

A benzodiazepin a szintetikus kábítószerek egy osztálya, amelyek segítenek a szorongás elleni küzdelemben. Nem antidepresszánsok, amivel gyakran összekeverik őket. Ezt a gyógyszerosztályt szorongásos rendellenességek (például szociális szorongás, generalizált szorongás és pánikbetegség) és álmatlanság kezelésére használják.

Sajnos minden benzodiazepin erősen addiktív; mindössze két hét rendszeres használat alatt toleranciát és függőséget okoznak. A leggyakoribb benzodiazepinek a következők

  • Alprozam
  • Rohypnol 
  • Diazepam
  • Lexotan 
  • Rivotrill

Hogyan hatnak a benzodiazepinek?

Ezek az erős gyógyszerek úgy hatnak, hogy módosítják az agy GAba receptorait, hogy jobban fogékonyak legyenek a gamma-aminovajsav neurotranszmitterre. Ezeket a receptorokat a stresszszint és az agyi aktivitás szabályozására használják. A legjobb hasonlat a GABA-hoz az, hogy fékpedálként működik az agyban; lelassít minket, ha szünetet kell tartanunk.

Amikor a GABA aktivitás növekszik, lelassítja az idegi átvitelt az agyban, amitől nyugodtnak érezzük magunkat. Ez aztán már az elején leállítja a szorongásos rohamokat, és kellőképpen megnyugtat bennünket.

A benzodiazepin függőség (Xanax, Rivotril, Frontin, Rudotel) úgy alakul ki, hogy észre sem vesszük. Hamar enyhülést hoz a gyógyszer, viszont a szervezet ellenállóvá válik a gyógyszerrel szemben, mivel megváltoztatja a GABA receptorok működését. A változás után már nagyobb adagot kíván a szervezetünk, hogy újból nyugalomban éljünk.

A természetes GABA szint ugyanakkor szenved. Nem tudunk több gamma-aminovajsavat előállítani a tolerancia kiegyenlítésére, ezért ehelyett ezen receptorok rossz működésének mellékhatásait tapasztaljuk. A fő mellékhatás pontosan ugyanaz a probléma, amelyre a gyógyszer készült: a szorongás.

A CBD a kilalkult benzodiazepin föggségben segíthet?

Igen, segíthet. Nagyon fokozatosan, de csökkentve a benzodiazepin adagot, növele a CBD adagot, nagy segítséget jelenthet a CBD az elvonási tünetek kezelésében. Ha a benzodiazepin  kikerül a szervezetből,  a függőség megszűnik, a CBD leállítása már jóval egyszerübb eset. Ez azért működik jól, mert a CBD hasonló hatással van a GABA receptorokra mint a benzodiazepinek. A CBD-ről egyszerűbb már ezután megválni, és leszokni.

Tehát jó módszernek látszik  ha CBD használatával szokunk le a nyugtatóról, altatóról. Szokásos adag benzodiazepin, alacsony dózisú CBD, majd magas dózisú CBD, és alacsony gyógyszeradag. Végül a benzodiazepinek kicserélődnek CBD-re. 

Mindeképpen konzultálni kell az orvosunkkal, hiszen a gyógyszert és hatásait ő ismeri, jobb esetben a beteget is. Akár speciális kábítószer függőségre specializálódott szakembert is felkereshetünk, nincs ebben semmi kivetnivaló. A használt CBD adagok beteg és betegség esetén minden esetben eltérőek lehetnek, gyógyszer és CBD reakció függően. 

Nagyon fontos, hogy egy leszokási folyamat idejére elegendő CBD legyen elérhető. Nagyobb dózisú de főképp erősebb koncentrációú CBD kell, hogy rendelkezésre álljon. Aztán, ha erős a töménység, az hígíthó szükség esetén.

Hirtelen előtörő szorongás esetén hatékony lehet egy jó kis vaporizátor jó minőségű CBD  kender virággal használva.

Másik nagyon fontos dolog a kitartás. Amíg a GABA receptorok vissza nem állnak a régi kerékvágába, bizony idő kell, és kitartás.

Komoly altató és nyugtató függőség esetén több kezelési formát is érdemes használni. 

  • Szakember segítsége
  • Csoportterápia
  • Gyógynövények és a CBD
  • Új elfoglaltság, hobbi keresése
  • A kialakult gyógyszerfüggőség okainek megszüntetése

Összefoglalva. A GABA receptorok működésének felborulását vissza kell állítani. Meg kell szünetni a receptorok működését felborító gyógyszert, helyettesíteni kell, majd ha "meggyógyulnak " a GABA receptorok, a helyettes kender CBD függőséget is meg kell szüntetni. De ha az megmaradna, akkor sem okozna kárt, hiszen egy természetazonos növényről beszélünk.fuggoseg.webpzna kárt, hiszen egy természetazonos növényről beszélünk.

 

 

 

 

A beltéri kender termesztést oktató egyik nagy bakija (egyre több van)

oktatas.jpg

Sok-sok ember van, számításaim szerint több száz, aki CBD kendervirág termesztéshez kezd  Magyarországon.

Van aki a kezdet előtt olvasgat, van aki elmegy egy ipari kender termesztés beltéren workshopra, van aki olvasni sem olvas, ő anélkül is tud. Sorolhatnám a kezdeteket. De nem is ez a lényeg.

A lényeg, hogy a beltéri kender termesztésnek vannak fázisai, mint miden tevékenységnek. Nos az ipari kender termesztésnek beltéren is megvan a maga menete. 

1. Kiválasztjuk a megfelelő kender magokat

2. Csíráztatjuk a magokat

3. Palántát nevelünk

4. A kender vegetatív szakasza következik

5. A kender virágzási szakasza következik

6. A kender betakarítása következik

7. Trimmelés, szárítás, érlelés

Nos ez lazán számolva 7 lépés. Előző blogomban szereplő beltéri kender termesztést oktatónk azt mondja a Tik-Tokon hirdetve tudását, hogy a vetéstől a betakarításig mindent elmond, megtanít. Oké. De mi lesz pl. a palántázással, a trimmeléssel, a szárítással, éreleléssel? Utóbbi 3 szakasz nem tudása romba döntheti az egész 3 hónapos munka eredményét! Emberünk óriási buzgalmában, vagy elfelejtette ezeket a fontos momentumokat, vagy nem tudta, vagy úgy van vele, hogy jó a reklám úgy ahogy van, úgyis kezdőket érint, aztán azoknak fogalmuk sincs mi a jó és a rossz.

Szóval, vagy a tudás hiányzik, vagy a mások iránti tisztelet, vagy a hitelesség??

Kiderül, minden csak idő kérdése.

 

Terpének a kenderben, humulén az étvágycsökkentő

humulene.jpg

Te tudtad, hogy mind a komlónak, mind  a kannabisznak van egy közös, jellegzetes illata? A földes, fás, fűszeres ízek, illatok, mind a HUMULÉN terpén jelenlétét jelzik.

Ez a terpén számos növényben megtalálható, és évszázadok óta használják a holisztikus keleti gyógyászati ​​gyakorlatokban is. A humulén nem idegen a modern orvosbiológiai kutatásokban sem, beleértve a feketeborssal, komlóval és ginzenggel kapcsolatos tanulmányokat, és a kutatások bebizonyították, hogy hatékony gyulladáscsökkentő, antibakteriális és étvágycsökkentő, és nyugtató hatása van. A humulén nem gyakori terpén a kannabiszban, de ahol jelen van, a jellegzetes fás-virágos, leginkább fűszeres aromát neki köszönhetjük.  A humulén  terpén azonban általában valamivel kisebb mennyiségben jelenik meg, mint terpén társai, viszont párhuzamosan jelenik meg bizonyos kannabisz törzsekben, amelyekben a  kariofillén is jelen van.

A humulén, amelyet korábban α-kariofillénnek minősítettek, egy szeszkviterpén, amelyet a Humulus lupulusról , más néven a komlóról neveztek el.

Míg a humulén tepén az emberi szervezetet nyugtatja, csökkenti a gyulladást, antebakteriálisan is hat, illetve étvágycsökkentő, addig jelenlétével védi a növényt magát a kártevőktől, gombáktől, tehát erősiti a kannabisz növény védekezőképességét.

Térjünk kicsit vissza az emberi hatásokra a humulén terpén esetében, és álljunk meg az étvágycsökkentés hatásnál.

Érdemes erre figyelni, és pár sort ennek a hatásnak szentelni.

Mint tudjuk a CBD kender növényt, az abból készült olajat, vagy magát a CBD virágot sok esetben beteg emberek használják. Aki beteg, bizony előfordul, hogy az étvágya megszűnik, tehát a CBD származékok kifejezetten jót tesznek étvágy fokozás terén is. 

Viszont, aki nem komolyabb beteg, vagy csak megelőzésre használja a CBD olajat, CBD virágot, nem feltétlen örül az étvágya erős növekedésének,illetve az ezzel járó hízásnak sem. Nos itt lép be ami humulén nevű terpénünk! Ugyanis egyik jó tulajdonsága a sok közül az étvágy csökkentése. 

Tehát ha nem akarsz farkasétvágyat a CBD olaj szedése, vagy CBD virág szívása közben, akkor humulén tartalmú CBD növényt, vagy abból készült kivonatot kell keresned. Bármit is vásárolsz, az eladótól kérj terpén  analitikát, milyen terpént is tartalmaz a CBD olajad, vagy simán a CBD virágod.

A szorongás, a terpének, a kender

szorongas.jpegA mai agyonra szocializált világban már nem is betegség, hanem szinte mindennapos a szorongás. Persze vannak különböző válfajai, vannak amelyek elburjánozódva komoly problémákat hozhatnak. 

Mi is a szorongás?

szorongás a tehetetlenség érzésével összekötött félelem érzete, amikor az ember úgy érzi, hogy semmiféle befolyással sincs a történésekre. Lehetnek testi tünetei is, mint erős szívdobogás, izzadás, fejfájás, mellkasi fájdalom, feszülés az  izmokban, szédülés, és a következmény a pánikroham. Nos eddig talán nem kellene eljutni.

Persze sokan fordulnak orvoshoz szorongással, szedik a nyugtatót, sokan konkrétan szakorvoshoz járnak, aztán több-kevesebb eredménnyel. Nekem is volt egy jó 10 évnyi időszakom, amikor volt szorongás, pánikroham. De nem fordultam orvoshoz. Ne kérdezd miért. Nem tudtam az orvosig elmenni, féltem a tömegtől szorongtam, hogy várni kell, stb. Pontosan a szorongás miatt nem ért semmit a nyugtató, semmi nem ért semmit. Akkor még nem volt népszerű a kender. Minden orvosi segítség nélkül rájöttem, hogy a legjobb gyógyulási mód, ha harcba szállok azzal, amitől félek. Legyőzöm a pánikrohamot, a szorongást. Nos, mivel nem rólam szól ez az egész, így lerövidítem: mindig olyan helyzetet próbáltam ki, amit nem bírtam. Persze, nem egyból a nagy tömegbe mentem. Hanem kisebb fokozatokat vezettem be. Az volt a fontos, hogy elérjem egy alkalommal, hogy nem félek az adott szituban. Aztán ez rögződött az agyamban, és többször rögződött, míg már nem féltem. A jó rögzült. Elmúlt a pánik. Persze közben, igen, hosszú, izzadásos, kemény időszak volt, pánikrohamokkal, gyógyszerhiánnyal, félelemmel, de kikínlódtam. Az a fontos, hogyha hasonló a szitu, szembe kell menni azzal amitől félünk. Aztán rögződik a jó.

Tudom, ha ezt olvasod, azt mondod, könnyen beszélek. Pedig nem. A szorongás, a félelem mindig megmarad, csak vagy erősebb mint te, vagy nem.

Nos manapság már talán könnyebb egy fokkal a helyzet szorongás, pánik esetén. Nem törvényszerű az a  gyógyszer. Vannak TERPÉNEK. A kender és egyéb növények terpénjei. A kenderben több mint 200 féle terpén van. Rengeteg, sok, és egy helyen. Persze növény faja válogatja, melyikben mi van, és mennyi. De van, és sok.

Így ha a CBD virághoz nyúlsz seítségért, akkor ezek a vegyületek mint olaj formában, mint elszívás formában, de bejutnak a szervezetedbe. (alább már írtam ezekről, a beviteli módokról)

Nos konkrétan a mindenki számára ismert LIMONÉN  egy nagy segítség. A Limonén egy terpén amely a citrusfélék jellegzetes aromáját adja. Nyugtató és hangulatjavító tulajdonságairól ismert. Tanulmányok kimutatták, hogy a limonén segíthet a szorongás csökkentésében és az általános hangulat javításában. Te a citrom vagy a narancs illatát különösen nyugtatónak találod? Ha igen, akkor lehet, hogy a limonén szorongásoldó hatását tapasztalod.( Már erről is írtam részletesen)

Ugyanígy segít a LINALOOL, amely megtalálható a levendulában, valamint néhány kannabisztörzsben. Széles körben tanulmányozták nyugtató és szorongásoldó hatásait. A linalool feltehetően kölcsönhatásba lép a szervezet endokannabinoid rendszerével, amely döntő szerepet játszik a hangulat és a stresszreakciók szabályozásában. Észrevetted már, hogy a levendula illata hihetetlenül nyugtató hatású tud lenni? Ez a linalool ereje.

A harmadik nagyon fontos terpén e téren, a KARIOFILLÉN (már erről is írtam), egy egyedülálló terpén, amely szintén kannabinoidnak minősül, mivel képes kölcsönhatásba lépni a szervezet endokannabinoid rendszerével. Megtalálható a fekete borsban, a szegfűszegben és néhány kannabisztörzsben. A kariofillénről kimutatták, hogy gyulladáscsökkentő és anxiolitikus (szorongáscsökkentő) tulajdonságokkal rendelkezik. Fel tudod idézni a fekete bors vagy a szegfűszeg jellegzetes illatát? Ez a kariofillén, és ez segíthet enyhíteni a szorongásos tüneteket.

Van pár megoldás arra, hogy a mindennapjaidba beépítsd ezeket a terpéneket, és segítségedre legyenek.

Használhatod a terpéneket ILLÓOLAJKÉNT, CBD termékekkel is beviheted őket a szervezetedbe, de ott a jó öreg AROMATERÁPIA , az is segítségedre lehet e téren.

Az illóolajok a fürdővízben, diffúzorban, CBD olaj a nyelv alá, CBD virág pedig elszívva. Ezek a komolyabb terpénforrások. Én most legfőképpen a CBD vifágot preferálom, mert az az első szívás után odajut, ahová kell. Bekerül a tüdőn keresztül a véráramba, fel az agyba, és végzi a dolgát. Kipróbáltam, működik. Magyarországon nem szabad, de lehet. Ha vaporizátorban szívod, tudod szabályozni a hőfokot, nem égnek el a terpének, hanem hatnak.

Egy valamit még hozzáteszek ehhez. Nem vagyok orvos. Nem mondom, hogy mindekinek jó az én módszerem, a szorongásra, és a pánikra. Azt mondom, hogy nincs két egyforma ember, nincs két egyforma betegség, nincs két egyforma pánikroham, szorongás. De ezek a természetes módszerek szorongásra, félelemre, pánikra, akár szakember segítsége mellett is nagyot lendítenek az adott próblémán. Tehát ezt mindig vedd figyelembe. 

De azt is, hogy mielőtt gyógyszert vennél be, gondolj bele a következményeibe. Míg a kender, a virágok, a gyógynövények soha nem fognak komoly következményekkel járni, nem okoznak függőséget, addig egy gyógyszer...!! 

Nos, ennyi volna a hozzászólnivalóm most, a szorongás, kender, terpén triumvirátusához.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

süti beállítások módosítása